Díjugratás

 

Az első díjugrató versenyekre a 19. század második felében, Londonban, Dublinban (Royal Dublin Society Show, ez a verseny ma is világhírű), Párizsban és Bécsben került sor. Ebben az időben kizárólag a lovas stílusát értékelték a versenyeken, de a szabályok fokozatosan úgy alakultak, hogy egyre hangsúlyosabbá vált az ugróképesség is.Amikor 1912-ben olimpiai versenyszám lett a díjugratás, a szabályok még meglehetősen bonyolultak voltak,de a FEI 1921-es megalakulásával megtörtént a szabályok egységesítése, és megkezdődött a modern díjugrató versenyforma kialakulása.

A díjugratás volt az első a lovassportok közöl, ami a televíziós közvetítéseknek és a szponzori szerződéseknek köszönhetően profi sportággá vált. A sportágnak nagy lökést adott a világkupa 1979-es bevezetése, amivel a díjugrató versenyek egész évben folytathatók lettek, és a korábban hagyományosan csak szabadtérben folytatott versenyek télre bekerültek a sportcsarnokba, és eljutottak a világ legnagyobb városaiba.A díjugratás talán a világ egyik legkedveltebb lovassportága.

Ahhoz, hogy egy ló jó eredményeket érjen el díjugratás kategóriában, hátsó lábainak, valamint farának erősnek kell lennie, hogy a megfelelő lendület meglegyen, valamint az ugrásnak jó legyen az íve, és hogy fönt maradjanak a rudak. Természetesen azt, hogy egy ló milyen sportra alkalmas a genetikája, testalkata és karaktere határozza meg. A későbbi sportló egészségét a csikókori tartása alapozza meg ( bőséges, jó minőségű táplálék, szabad tér a mozgáshoz, megfelelő orvosi kontroll és a jó patkolás.) A csikók megfelelő kiképzése során fontos 2-3 hónapos pihenőidők biztosítása, ilyenkor a ló vázszerkezete (csontok, inak, ízületek, izmok) regenerálódnak, erősödnek. Valamint figyelni is egyre hosszabb ideig tud. A csikókiképzés hosszú évek munkája, esetenként 3-5 év is eltelik, mire kiderül, alkalmas-e erre a sportra.

A díjugratás rekordját egy Huaso nevű lóval  állították fel. 2,47 métert ugratott át Huaso, 1949. február 5-én, Chile-be